2014. április 20., vasárnap

ÚJ BLOG

Sziasztok! Rossz hírem van. Úgy döntöttem, hogy bezárom ezt a blogot, deeeee csináltam egy újat:) Remélem nem haragszotok rám, és olvasni fogjátok az új blogom is, és az is tetszeni fog.
http://dangerousdarklove.blogspot.hu/
Már fent van a Prológus. Jó olvasást! Puszi

2014. április 13., vasárnap

40. fejezet

-Harry-motyogtam a szájába. Nehéz volt elválni ajkától, de sajnos muszáj volt.
-Harry-mondtam határozottabban majd kezem a mellkasára tettem és eltoltam magamtól.
-Mi az?-nézett le rám.
-Beszélnünk kell-ültem le az ágy szélére. Harry vett egy mély lélegzetet és leült mellém. Egy perc néma csend után összeszedtem a gondolataim és megszólaltam.
-Nem mentem el Sydney-be.
-Látom-nevetett fel.
-Louis elmesélt mindent-néztem rá. Szemében remény és szeretet csillogását láttam.
-Abby-fogta meg a kezem-Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ott hagytalak az erdőben. Nem gondolkoztam. Barom voltam. Ne haragudj-rajzolt szívecskét a tenyerembe.
-Már nem haragszok.-Harry a számra nézett, majd felém közeledett, de eltoltam-Szeretlek Harry, de ez kettőnk között nem fog menni-nyögtem ki. Szinte hallottam, ahogy darabokra tört a szíve. Szeme elsötétült.
-Mi?-kérdezte halkan.
-Amikor megcsókoltad Alexát ott egy pillanat alatt szállt el a bizalmam irántad. Most már tudom, hogy nem jelentett neked semmit, de nem tudok többé megbízni bennem. Ha igazán szerettél volna te mondtad volna el nekem ezeket-mondtam ki. Harry maga elé bámulva bólintott.
-És azt is tudom, hogy én ugyanilyen görény vagyok, mint te hisz én is megcsókoltam Niallt. Épp ezért nem tartom jó ötletnek, hogy együtt legyünk.
-Akkor mi az istent szeretnél?-fordult felém ingerülten. Hirtelen hangulatváltozás miatt inkább felálltam az ágyról.
-Legyünk barátok.
-Barátok?-ízlelgette a szót-Barátok. Rendben. Bocs, de most mennem kell. Találkozóm lesz-mutatott az ajtóra, hogy menjek ki.
-Ó, oké. Akkor szia-mentem ki.
Louis a kanapén ült és a tévét nézte.
-Na hogy ment?
-Jól. Azt hiszem-motyogtam és gyorsan elhagytam a házat.  Bella kint állt és a kezében olyan dolog volt, amit ezelőtt sose láttam nála. Meglepődve néztem végig rajta.
-Te mióta cigizel?-vontam fel a szemöldököm.
-Nem cigizem-dobta el, majd rátaposott-Ti kibékültetek?
-Aha-mondtam nem túl lelkesen és sétálni kezdtem kifelé.
-És? Akkor újra együtt vagytok?
-Nem.
-Nem?-kiáltott fel barátnőm.
-Shh-csitítottam- Menjünk innen.
-Hé, Abby-sétált mellettem-Elmegyünk bulizni? Kieresztjük a gőzt-vetette fel az ötletet.
-Ez életed legjobb ötlete-nevettem fel. Elmentünk hozzám, lefürödtünk, valamennyire rendbe raktuk magunkat és elmentünk egy kis bárba.  Nem tudom ki műve volt, mert biztos nem véletlen, de ott ült egy kis zugba elrejtett asztalnál Zayn és Harry. Mint mindig most is rohadt dögös volt. A jellegzetes bakancs, farmer és fehér ing volt rajta, amin átlátszódtak a tetoválásai. Haja szokásosan hátra túrva, kócosan. A látványra önkénytelenül nyögtem fel.
-Én haza megyek-fordultam meg, de Bella elkapta a karom, és visszahúzott.
-Itt van Niall is-nézett rám hátha ezzel itt tud marasztalni.
-Fél órát maradok, utána kimegyek azon az ajtón-mutattam a kijárat felé.
-Rendben-bólintott Bella és oda sietett Zaynhez. Oda sétáltam, épp köszönni akartam, amikor a hátam mögül valaki a nevemet mondta. Megfordultam és azonnal szorosan átöleltem. Niall a derekamnál fogva felemelt és lábamat a dereka köré kulcsoltam.
-Te nem Sydney-ben vagy?-hajolt el egy kicsit, de még mindig erősen fogott.
-Nem-nevettem és adtam egy puszit a szája szélére, majd letett a biztos talajra.
-Khmm-köhintett Zayn-Ti együtt vagytok?-mutatott ránk. Fél szemmel láttam ahogy Harry teste megfeszül és ökölbe szorítja az asztalon lévő kezét. Tetszett, hogy így reagál.
-Nem-mosolyogtam és leültem Bella mellé.
Iszogattunk, beszélgettünk. Harry egyszer szólalt meg akkor is azt mondta, hogy ő fizeti a következő kört. Egész este maga elé bámult. Gondolataimat elhessegettem Harrytől. Niall megfogta a combom belső felét és odahajolt hozzám.
-Nem megyünk el innen?-lehelete a nyakamat simogatta. Rá se kellett néznem Harryre, hogy tudjam bármelyik pillanatban robbanhat.
-Menjünk-bólintottam. Felálltam, de azzal a lendülettel vissza is ültem. Tekintete az egész testem bizsergette. Szeme fekete volt és azt sugalta, hogy jobban teszem, ha itt maradok.
-Jól vagy?-fogta meg a karom Niall.
-Hoznál nekem egy pohár vizet?-néztem fel rá, kérő tekintettel. Bólintott és elment a pulthoz. Mintha az egész bárban csak ketten lettünk volna. Senki mást nem érzékeltem. Csak néztem sötét szemébe, és egyre nagyobb kontroll kellett, hogy ne támadjam le azonnal.

2014. április 5., szombat

39. fejezet

-Te normális vagy?-rikácsolta Bella.-Két óra múlva indul a repülőnk-jött mellém.
-Amin Abby nem lesz rajta-jött felém Harry egy lépést.
Bella megfogta a kezem, és húzni kezdett az ajtó felé.
-Hidd el, hogy rajta lesz-nevetett fel gúnyosan barátnőm.
Abby-hallottam meg Harry könyörgő hangját-Ne menj el, kérlek!
-Mi ez a zaj?-jött le a lépcsőn Louis. Már csak ő huányzott.
-Abby menjünk, még jegyet kell venni-nézett szúrósan Harryre.
-Jegyet?-vonta fel a szemöldökét Louis-Nyaralni mész?
-Elköltözök-néztem mélyen Harry szemébe, majd belekaroltam Bellába és kimentünk a taxihoz.
Vettünk nekem egy új jegyet és már csak egy óra volt az indulásig.
-Jól vagy?-szorította meg a kezem. Elmosolyodtam és bólintottam.
-Egy szemét alak, de mindennél jobban szeret téged.
-Azért fekszik le a szakításunk óta minden este más csajjal, igaz?-emeltem rá a tekintetem.
-Ennek mennyi az igazság alapja?
-Sok. Liam mondta-Bella elkapta a tekintetét és hirtelen témát váltott.
-Elmegyek egy kávéért. Te kérsz valamit?
-Nem, köszi-olyan sok ember volt, hogy Bella amint felállt a székről valaki le is csapott a mellettem lévő helyre. Nem néztem fel, inkább olvastam tovább az újságot amit a bejáratnál nyomott a kezembe egy szőke bombázó.
-Ne szállj fel arra a gépre-hallottam mellőlem egy ismerős hangot.
-Ha ezért jöttél ide már mehetsz is. Biztos, hogy fent leszek azon a repülőgépen. Amúgy is, miért nem ő jött? Miért téged küldött?
-Nem is tudja, hogy én itt vagyok-nézett rám Louis.
-Miért maradjak itt?
-Szeret téged-nyúlt a kezemért, de elhúztam-Amióta szakítottál vele teljesen összetört. Minden este a sárga földig issza magát.
-Mi?
-Nem csajokkal volt. Az egyetlen társasága én voltam és a pia. Minden nap a bárban voltunk és rá se nézett egy lányra sem-mondta Louis. Nem kaptam levegőt!! Nem tudtam gondolkozni.  A csöndet Bella törte meg.
-Mindjárt ind... Ez mit keres itt?
-Ki volt az a lány akit megcsókolt a kórházban?-fordultam Louis felé, Bella kérdésére oda se figyelve.
-Alexa. Harry eső nagy szerelme. Vele volt az első csók, vele feküdt le először. Alexa mindig is egy nyomulós picsa volt. A lány teljesen beteg. A kórházban Alexa erőszakoskodott, hogy csókolja meg és utána békén hagyja örökre. Az a csók volt a búcsú.
-A 213-as járatra megkezdtük a felszállást-jött egy mély, férfi hang a hangszóróból.
-Abby ideje menni-fogta meg Bella a csomagjait, de csak ültem tovább a széken és néztem a repülőgépeket az ablakból.
-Abby?!!
Szeret téged. Nem nézett rá más lányra. Szeret téged. Szeret téged. Szeret téged. Szeret téged. 
-Nem szállok fel a repülőre-nyögtem ki még mindig az ablakon kibámulva. Semmit nem éreztem. Üres voltam legbelül, de tudtam mit akarok. És az nem Sydney-ben van. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.
-Menjünk innen-nevettem fel. Bepakoltunk Louis kocsijába és indultunk. Nem kérdezett semmit, tudta hova kell mennünk. Leállt a kocsi, a szívem pedig felgyorsult. Halkan benyitottunk. Én az előszobában maradtam és a fal mögül kukucskáltam.
-Elment, igaz?- a szívem összeszorult a hangjára.
-Sajnálom haver-ült le Louis a kanapéra. Harry felállt és bement a konyhába. Louis hirtelen rám kapta a tekintetét és mutatta, hogy menjek fel Harry szobájába. Óvatosan felmentem, halkan bezártam az ajtót és leültem az ágyára.  Tipikus Harry illat volt, amitől felébredtek a pillangók a gyomromban.
-Ne ülj le!-halottam Louis hangját. Hirtelen nem tudtam, hogy nekem mondja, vagy Harrynek.-Menj a szobádba! Van egy ajándékom hátha nem leszel olyan szomorú.
Hallottam Harry lassú lépteit majd nyikorgott az ajtó és szemben álltunk egymással.
-Szia-mosolyodtam el. Harry felnevetett, tett két nagy lépést felém és már csókolt is. Keze bejárta az egész testem.

2014. március 30., vasárnap

38. fejezet



Egy hét úgy elrepült, hogy észre se vettem. Bellával lefoglaltuk a repülőjegyeket, és az összes szabadidőnket együtt töltöttük. Harryvel azóta nem találkoztam, aminek kifejezetten örülök. Liam azt mondta, hogy mindennap más csajjal randizik, este pedig az ágyában kötnek ki. Visszatért a régi Harry. Niallel egyre közelebbi a kapcsolatunk, de egyikünk sem akar párkapcsolatot így, hogy most elutazok ki tudja mennyi időre.
...
Még gyorsan bedobtam egy felsőt a bőröndömbe, lezártam és levittem a nappaliba. Indulásra készen álltam. Irány Sydney!!
Lezuhanyoztam, felvettem egy egyszerű, kivágott combközépig érő ruhát, aztán csöngettek. Barna bakancsot, kopott farmert, fehér Ramones pólót viselt és a haja még kócosabb volt, mint szokott. Szemei alatt hatalmas karikák. Az éjszaka arra való, hogy aludjunk és kipihenjük magunkat nem arra, hogy szőke ciklonokat dugjunk. Rá akartam zárni az ajtót, de már bent is volt. Néztem ahogy Harry fel-alá járkál a nappaliban. Nyilván próbálta összeszedni a gondolatait, ahogy én is igyekeztem megemészteni, hogy itt van és rohadt helyes.
-Szeretném ha megbe...-hirtelen elhallgatott és megfeszült a teste.
-Mi van?
Harry leszegett fejjel emelt fel valamit a könyves polcról, majd elsötétült szemmel fordult felém.
-Mész valahová?-lengette meg a Sydney-be szóló repülőjegyet. A szívem gyorsabban kezdett verni. Az agyam azt az utasítást adta, hogy mondjam az igazat.
-Igen.
Tudtam hogy nagy baj lesz. Szeme majdnem fekete volt. Nem szólt semmit. Szinte falhoz szegezett a tekintetével-olyan tekintettel amit soha többé nem akarok látni- aztán sarkon fordult és bevágta maga mögött az ajtót. Meg sem próbált visszatartani. Meg sem próbált vitatkozni. Sírás markolászta a torkom. Erős maradtam és nem engedtem, hogy lefolyjanak a könnyeim. Miközben főztem egy kávét ismét csöngettek. Bella volt három extra méretű bőrönddel.
-Indulhatunk?-mosolygott.
-öö...most akartam inni egy kávét-mutattam a konyha felé.
-Majd a repülőtéren veszel-legyintett. Amíg elzártam a kávéfőzőt Bella hívott egy taxit. 5 perc múlva már a taxi csomagtartójába pakoltuk a bőröndjeinket.
-Repülőjegyed?-kérdezett rá Bella.
-Egy perc-szaladtam vissza a házba. A könyvespolc harmadik polcához nyúltam, de nem volt ott a jegy. Körül néztem hátha leesett.Nem volt ott. És most, hogy jobban belegondolok, nem láttam, hogy Harry visszatette volna a helyére. Úristen, ez ellopta a repülőjegyem! Majd' szétdurrantam mérgemben. Nyugalmat erőltettem a fejemre, bezártam az ajtót és odamentem Bellához.
-Minden oké?-kérdezte Bella.
-Persze-füllentettem. Semmi nem oké. Ez a hatalmaskodó, erőszakos pöcs ellopta a repülőjegyem. Beszálltunk a taxiba, Bella már épp mondta volna hogy hova vigyen minket a bajszos taxis bácsi, amikor a szavába vágtam.
-Even Street 39-ordítottam. Bella kérdőn nézett rám, mire csak megrántottam a vállam.
-Egy kis kerülő.
Hatalmasat dobbant a szívem, amikor a taxis lefékezett. Olyan volt ez a ház, mint az otthonom. Elhessegettem a hülye gondolataimat és kiviharoztam a taxiból. Bella kíváncsi természete miatt persze jött velem. Úgy dörömböltem az ajtón, mint valami idióta állat. Harry lazán és közömbösen állt az ajtóban. Gyorsan hátralépett, én pedig bementem a nyitott ajtón. Dühömben akkora lendülettel pördültem hátra, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyom. Ez a barom meg vigyorogva becsukta az ajtót, és lazán besétált a nappaliba.
-Jól szórakozol?-förmedtem rá. Harry arcáról leolvadt a kaján vigyor.
-Cseppet sem. Elhiheted.
-Add vissza a jegyemet, Harry!-tartottam elé a markomat.-Nem viccelek.
Harry bólintott, és előhúzta a jegyet a hátsó zsebéből.
-Ezt a jegyet?
-Igen. Add ide!
Harry ekkor olyat, tett amivel végképp kihúzta a gyufát. Széttépte a jegyet és a földre szórta a darabokat.
-Miféle jegyet?
Artikulátlan üvöltéssel vetettem rá magam Harryre, és sikerült úgy meglöknöm, hogy kibillent az egyensúlyából.
-Gyűlöllek!-ordítottam. A szavak szinte maguktól rohantak ki a számon. Hátraugrottam.-Olyan jól megvoltam nélküled!-ahogy Harry megkövült arcára néztem, csípni kezdett a szemem.
-Te rohadék!-csuklott meg a hangom.
-Te normális vagy?-rikácsolta Bella.-Két óra múlva indul a repülőnk-jött mellém.
-Amin Abby nem lesz rajta-jött felém Harry egy lépést.

2014. március 27., csütörtök

37. fejezet

 Sziasztok! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem vagyok valami aktív és ritkán hozom a részeket. Ez is egy rövid rész lett, de a hétvégén felrakom a következőt ha összejön egy pár komment:) Remélem nem haragszotok rám<3 Jó olvasást!




-Csak egy csók volt?-ordított teljes erejéből Harry-Ha nem jövök ide megdöntöd a csajom, igaz? Hisz már póló sincs rajtad és ki van szívva, szét van karmolászva a mellkasod és nyakad-mondta Harry, elengedte Niallt és a konyha felé jött. Becsörtetett az ajtón és sötét szemével rám nézett.
-Vedd a kabátod!-utasított. Úgy tettem ahogy mondta majd összekulcsolta az ujjainkat és kivezetett a házból ott hagyva Niallt. Beültetett a kocsiba és elindult.
-Hova viszel?-remegett meg a hangom. Összehúztam magam az ülésen és előre néztem. A szemem sarkából láttam, hogy rám néz és leáll az út szélén. Itt is volnánk?
-Miért remegsz?-nyúlt a karomhoz, de én elhúztam.-Abby te félsz tőlem?
Ránéztem és csóválni kezdtem a fejem.
-Nem-próbáltam határozott lenni de a hangom még mindig remegett.
-Ohh istenem...-morogta Harry és ismét vezetni kezdett. 5 perc kocsikázás után letértünk a főútról és egy erdő felé mentünk. Megállt egy nagy tölgyfánál, leállította a kocsit és felém fordult.
-Miért csókoltad meg azt a nővért?-ordítottam rögtön. Harry kissé meglepődött majd felnevetett. Nem tudom mit tarthatott olyan viccesnek.
-És te miért csókoltad meg Niallt?-vonta fel a fél szemöldökét olyan "most megfogtalak" típusban. Ez jó kérdés mert még én magam sem tudom.
-Azért mert te csókolóztál azzal a lánnyal, akit nem is ismersz-improvizáltam.
-Ismerem..
-A száját belülről-fejeztem be a mondatát mire felnevetett.
-Régebben lefeküdtem vele-birizgálta a kormányt-Azóta most láttam először és azt kérte, hogy még utoljára búcsúzás képpen csókoljam meg.
-És te megtetted-ordítottam.
-Ne haragudj, Abby. Semmit nem jelentett-nézett mélyen a szemembe. Majdnem egy perc néma csend után ismét Harry szólalt meg.
-Mondj már valamit könyörgök!
-Mondjak valamit? Rendben, de nagyon jól figyelj. Szakítok veled-mondtam ki lassan-Hánynom kell tőled-nyúltam a kilincsért.
-Abby-nyúlt a kezem után-Ennyi volt?-mutatott ránk.
-Még sok is volt belőled-hazudtam. A szívem már akkor darabokra tört, amikor megláttam őket egymás szájában. Kiszálltam a kocsiból majd búcsú képpen bemutattam az ablakon a középső ujjam.
Elrohantam a kocsitól és fogalmam se volt merre menjek. Az utat hirtelen megvilágította egy autó fénye majd megállt mellettem.
-Mizu cica? Kell egy fuvar?-40 év körüli pedofil arcú pasival volt tele a kocsi. Hatan voltak egy ötszemélyes kocsiban.
-Így is túl szorosan vagytok-legyintettem és gyors léptekkel indultam előre. Hátra néztem de már nyomát se láttam a kocsinak.  Leszakadt a lábam, mire kiértem a főútra. 2 óra sétálás után végre haza értem. Büszke voltam magamra, hogy kibírtam sírás nélkül a haza utat ami valljuk be hosszú volt. Csak akkor kezdtem bőgni, amikor beértem a lakásba. Hogy lehet valaki ilyen féreg, ott hagy az erdő közepén sötétedéskor?! Jó, én szálltam ki a kocsiból de arra vártam, hogy visszaránt, vagy végig követ engem amíg haza nem érek. Gyűlölöm!!
Fél óra múlva száz zsepivel és bedagadt szemekkel mentem az ajtóhoz ugyanis valaki kopogtatott.
-Abby-tört be az ajtón rögtön Liam és átölelt.
-Én is örülök neked-veregettem meg a hátát és gyorsan letöröltem a könnyeket.
-Niall hívott és mindent elmesélt. Nagyon aggódtunk érted. Nem tudtuk hova vitt Harry és mit csinált veled. Jól vagy?-zúdított rám mindent Liam.
-Nincs semmi bajom-mutattam magamon végig. Kívül semmi baj, de belül darabokra törtem.
-Mi volt?
-Szakítottam vele-gyűlt könny ismét a szemembe.
-Jól tetted-bólintott Liam én meg nem bírtam tovább, sírni kezdtem. Liam magához húzott és szorosan átölelt.
-Fáj-sírtam össze a pólóját.
-Tudom-simogatta a hajam-El kell őt felejtened!
-Tudom-szipogtam és elengedtem Liamet-Nehéz lesz, de sikerülni fog-töröltem meg a szemem.
-Felhvíom Bellát. Rendben?-mondta halkan, mire bólintottam. Addig felmentem a szobámba és felvettem egy kényelmesebb ruhát.
-Öt perc és itt van-puszilta meg a homlokom. Öt perc múlva kopogtak is. A nyakába ugrottam. Liam a telefonban mindent elmesélt Bellának így nekem már nem kellett.
-Most mi lesz?-néztem rá piros, feldagadt szemekkel.
-Elutazunk egy pár hónapra innen-mondta a tervét Bella-Csak mi ketten. Na mit szólsz?-lökte meg játékosan a karom.
-Hova megyünk?-kérdeztem kíváncsian.
-Sydney-be-mosolygott Bella.


2014. március 6., csütörtök

36. fejezet

Harry apukája napról napra egyre jobban néz ki és egyre gyorsabban gyógyul. Amikor odaértünk pont egy csinos nővérke volt bent Drake-nél és a gyógyszert adta neki. Harry két puszival köszöntötte az apukáját és leültünk az ágy melletti székekre. A nővér elég feltűnően illegette a nagy melleit Harrynek, de ő rá se akart nézni pedig jól ismerem, tudta hogy fel akarja magára hívni a figyelmét. "Véletlenül" leejtette a papírjait és hátat fordítva nekünk, szexisen lehajolt értük. Erre már Harry is odakapta a tekintetét és láttam, hogy meglepődik. A nővér gúnyosan elmosolyodott, súgott valamit Harry fülébe és elhagyta a szobát. Nem szóltam egy szót se, kíváncsi voltam mond-e valamit, esetleg a nővér után megy-e. Két perc nem telt el Harry felállt.
-Kimegyek a mosdóba-ment ki az ajtón. Tudtam, hogy nem a mosdóba megy.
-Nem mész utána?-fogta meg a kezem Drake-Nem vagyunk vakok, láttuk hogy súgott a fülébe valamit ez a ribanc amivel felkeltette a fiam érdeklődését-paskolta meg a kezem majd elengedte én pedig kimentem Harry után. Nem kellett sokat keresgélnem, a recepciónál álltak és elmélyülten beszélgettek. Elbújtam egy oszlop mögé és onnan figyeltem őket. A lány végigsimított Harry tetovált karján, mondott valamit Harrynek aki tétovázott egy ideig majd fogta magát és lesmárolta a nővért. Ennyi nekem elég is volt. Ha egy ismeretlen lányt azonnal lesmárol úgy hogy öt méterre vagyok, akkor ha a közelébe se vagyok simán lefekszik bárkivel akinek puncija van. Semmit nem változott! Ugyanolyan maradt, mint azelőtt hogy összejöttünk. Befutottam Drakehez a táskámért és már szaladt is kifelé a kórházból.
-Abby, hová mész?-hallottam ahogy kiabál nekem Harry. A könnyeim Niagara-ként folytak le az arcomon. Kifutottam a főútra, gondoltam hívok egy taxit de pont belefutottam Niall-ba.
-Héé! Lassabban kislány-nevetett majd meglátta a könnytől áztatott arcom és nem mondott semmit, nem kérdezett csak szorosan átölelt. Tudta mire van most a legjobban szükségem.
-Shh! Ne sírj hercegnőm-simogatta a hátam-Gyere ott az autóm a másik oldalon-mondta majd oda vezetett és beültünk.
-Mi történt?-kérdezett rá.
-H-Harry-dadogtam a sok sírástól.
-Mit csinált az a faszfej?
-Csókolózott egy másik lánnyal-mondtam és Niall megsimogatta a kezem.
-Nem lesz semmi baj!-mosolygott rám biztatóan-Felmegyünk hozzám, megnézzük a kedvenc filmjeidet rengeteg csokival és fagyival. Rendben?-szorította meg egy picit a kezem mire csak bólintottam és beindította a BMW-t. Amióta ott hagytam Harryt minden percben csörög a telefonom úgyhogy kikapcsoltam.
-Helyezkedj el a kanapén, én pedig hozom az édességeket-puszilta meg a homlokom. Betakartam magam egy puha takaróval ás vártam Niallt. 5 tábla csokival és egy nagy bödön fagyival ült le mellém. Tényleg minden úgy volt ahogy mondta. Megnéztük az összes kedvenc filmemet és befaltunk minden édességet. Valamikor késő este elnyomott az álom Niall mellkasán. Motoszkálásra és mozgalomra keltem fel.
-Aludj tovább! Nincs semmi baj-simogatta a hajam és a hátam.
-Nem vagyok álmos-néztem fel rá. Volt valami sötétség, vágyódás és vonzalom a szemében.
-Mire gondolsz most?-kérdeztem meg mire csak lenézett a számra és vissza a szemembe.
-Meg akarlak csókolni-nyalta meg a száját.
-Akkor tedd meg-suttogtam. Nem is habozott tovább maga alá gyűrt és olyan szenvedélyesen és finom csókolt hogy bizseregni kezdtem odalent. A pólója alját kezdtem birizgálni. Értette a célzást és azonnal le is vette. Fordítottam a helyzetünkön és puszilgatni, szívni, harapdálni kezdtem a nyakát és mellkasát. Kis nyögésekkel nyugtázta, hogy jó amit csinálok és hogy ne hagyjam abba. Forró csókunkat egy kopogás zavarta meg.
-Maradj így-csókolt a nyakamba és kinyitotta az ajtót, de amint meglátta a vendéget azonnal csukta is volna be, de a behatoló lába megakadályozta.
-Hol van Abby?-hangjában idegesség és méreg keveredett. Nem is várta meg, hogy mondjon valamit Niall, betört a lakásba és rögtön észre is vett. Szétnézett a kanapén majd rajtam is és egy határozott mozdulattal elkapta Niall pólójának nyak részét.
-Megdugtad a csajom?
-Először is engedj el mert nem valami kényelmes ez a póz-mondta gúnyosan Niall, de ezzel csak mégjobban feldühítette Harryt.
-Válaszolj a kérdésemre!-ordította Harry és megráncigálta Niallt-Hozzá értél a barátnőmhöz?-üvöltötte Harry, de Niall kussba maradt.
-Válaszolj!-lökte neki a könyvespolcnak. Niall felszisszent a fájdalomtól, de még mindig nem szólalt meg.
-Abby, menj be a konyhába és csukd magadra az ajtót-parancsolt rám Harry.
-Mi? Minek?
-Csak menj be!-ordított rám. Úgy tettem ahogy kérte de csak behajtottam az ajtót és onnan kukucskáltam ismét.
-Az igazat akarom hallani. Hozzá értél Abbyhez?-kérdezte erélyesen.
-Csak egy csók volt-nyögte ki halkan Niall.
-Csak egy csók volt?-ordított teljes erejéből Harry-Ha nem jövök ide megdöntöd a csajom, igaz? Hisz már póló sincs rajtad és ki van szívva, szét van karmolászva a mellkasod és nyakad-mondta Harry, elengedte Niallt és a konyha felé jött.

2014. március 1., szombat

35. fejezet

+18-as rész!!!!!

Olyan mohón csókolt, mintha az élete múlna rajta. Gondolkozás nélkül, egy mozdulattal fogta és kettétépte a felsőm. A szemeimbe nézett majd le a melleimre. A zöld szeme most sötét, vággyal teli volt.
A forró csókunk alatt a keze bejárta az egész hátam majd egy rutinos mozdulattal kikapcsolta a melltartóm, és eldobta a hotelszoba egyik sarkába. Huncut mosoly lett úrrá rajta és keze már a farmergombomat birizgálta. A gomb kikapcsolásával már nem volt annyira rutinos, mint a melltartó gyors kikapcsolásával. Segítettem neki és ott feküdtem alatta egy szál bugyiba. Most én nyúltam a farmeréhez, gyorsan lehúzta magáról a bokszerével és felsőjével együtt. A hatalmas méretéért nyúltam, amikor rám szólt.
-Ezt most hagyjuk ki-kacsintott és egy kézzel lehúzta a bugyimat. Összekulcsoltam a lábamat a dereka körül és a kezemmel a hajába túrtam. Végig nézett rajtam, megcsókolt és amikor a nyelve átszökött a számba ugyanakkor hatolt belém alul is. Egy hangos sóhaj csúszott ki a számból. Várt egy kicsit, hogy megszoktam nem mindennapi méretét és mozogni kezdett.
-Harry basszus-nyögtem hangosan majd beleharaptam a számba mert eszembe jutott, hogy egy hotelban vagyunk és papírvékonyak a falak.
-Ez az, kiabáld ki juttat a csúcsra?!-morgott a nyakamba majd szívni kezdte. Miközben puszilgatta, szívta a nyakam és lent egyre gyorsabban dolgozott bennem a hátát karmolásztam.
-Harry!-most már nem érdekelt, hogy esetleg az egész hotel hallja, hogy mit csinálunk csak ő és én voltunk.
Hirtelen kicsúszott belőlem és fordítottunk a helyzeten. Én kerültem felülre. Kicsit kínoztam és nem ültem rá rögtön a farkára, végignyaltam a fülcimpájától a kulcscsontjáig.
-Abby!!-szólt rám-Nem bírom-mondta és rácsusszantam a farkára majd elkezdtem a dolgom.
-Ohh istenem, Abby-nyögdécselt. Gyorsabbra vettem a tempót és már éreztem, hogy nincs sok hátra. A mellkasát karmolásztam és együtt jutottunk a csúcsra. Zihálva feküdtem mellé.
-El sem tudom mondani mennyire jó volt-puszilta meg a homlokom-Nagyon szeretlek-mondta kifáradva és a mellkasára húzott.
-Én is szeretlek-néztem fel rá, mire csak lustán elmosolyodott és a derekam kezdte simogatni. Lenéztem a mellkasára. Egészen a köldökéig piros karmolás nyomok voltak.
-A hátam is így néz ki-nevetett mire megpusziltam a hasát-Lefárasztottál. Aludjunk-csapott a paplan alatt a fenekemre.
-Még hogy én fárasztottalak le, inkább te engem-mosolyogtam és lekapcsoltam a lámpát. Simogatott még egy picit majd mindketten mély álomba merültünk.
...
Apró puszilgatásokra keltem.
-Jó reggelt, szépségem-puszilta meg a szám-Hoztak reggelit.
-Uhh-pattantam ki az ágyból-Éhen pusztulok.
-Mozgalmas volt a tegnap esténk-csókolt meg és reggelizni kezdtünk.
A reggeli végén összepakoltuk az este szétdobált ruháinkat csak egy gond volt. Nem volt normális, felvehető felsőm.
-Hú, de vadak voltunk-nevetett Harry és dobott nekem egy fekete felsőt, ami az övé volt. Felöltöztünk és kézen fogva, boldogan hagytuk el a szobánkat. A lifthez mentünk.
-Köszönjük, hogy mi is hallhattuk, hogy mennyire jól éreztétek magatokat tegnap este-jött Harry mellé egy idős bácsi.
-Elnézést-mondta Harry komolyan, de láttam rajta hogy alig bírja ki nevetés nélkül. Harry hazavezetett, kinyitotta a lakást és ami akkor fogadott minket... Az előszobában egy dzseki ledobva a földre, A kanapén egy felső, a lépcsőn egy melltartó és Louis szobája előtt egy női, rózsaszín bugyi.
-Te jó isten-röhögtem fel.
-Legalább mindannyiunknak jó estéje volt-nevetett Harry is. Kopogás nélkül rontottam be Louis szobájába.
-Jó reggelt-üvöltöttem. Louis annyira megijedt, hogy leesett az ágyról, a csaj pedig csak káromkodott egyet.
-Te nem vagy normális-állt fel Louis.
-Látom mozgalomban gazdag estétek volt-nevettem, mire Louis csak fintorgott egyet. Harry kifelé húzott a szobából.
-Hagyd már őket-mondta Harry-Mi lenne ha inkább bemennénk apámhoz?-kérdezte.
-Rendben-mosolyogtam és megöleltem. 



4. díj

Sziasztok! A blog megkapta a 4. díjat is amit nagyon köszönök Bo S. -nak<3




Szabályok:
- Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küldd tovább 5 embernek!
 
11 dolog magamról:
 1. Most jöttek haza nagybátyámék Írországból
2. Nyáron én megyek ki Írországba
3. Nyolcadikos vagyok
4. Alig várom, hogy elballagjak
5. Imádok vásárolni
6. Utálom a pattanásokat 
7. Köldökig érő hosszú hajam van
8. Imádok enni, de szerencsére vékony vagyok
9. Van egy kutyám
10. Fotográfus szeretnék lenni
11. Végre kész

11 válasz:
1. Kinder tejszelet, vagy kinder tojás?
kinder tejszelet
2. Sok blogot olvasol?
 nem
3. Milyen színű a szemed?
barna 
4. Hosszú vagy rövid haj?
hosszú
5. Mióta blogolsz?
2 éve körülbelül 
6. Hány blogot írsz?
2
7. Mi inspirál az írásra?
igaz történet, film, könyv, minden
8. Sminkeled magad?
néha
9. Milyen telefonod van?
Samsung Galaxy S Advance 
10. Melyik tantárgyból vagy a leggyengébb?
matek
11. Hobbi?
 nincs
 
11 kérdés:
1. Szoktál olvasni?
2. Kedvenc 1D zene?
3. Mi inspirál a részek megírásában? 
4. Van háziállatod? 
5. Sportolsz valamit? Ha igen mit?
6. Hobbi?
7. Kedvenc film?
8. Hanyadikos vagy?
9. Kertesház vagy bérház?
10. Milyen nyelven tanulsz?
11. Álom városod? 
 
5 ember akinek küldöm:

 

2014. február 16., vasárnap

34. fejezet

Sziasztok! Rengeteg késéssel meghoztam az új részt:) Remélem nem hagytatok még el és tovább olvassátok a történetemet. Jó olvasását!

London egyik leghíresebb, legnagyobb kórházába mentünk. A kórház akkora volt, hogy háromszor el is tévedtünk, de végre ott álltunk Harry apja kórterme előtt. Lassan benyitottunk és rögtön ránk kapta a tekintetét. Rám mosolygott és amint a fiára nézett a szeme csillogni kezdett.
-Szervusztok-köszönt halkan. Leültünk az ágy melletti székekre.
-Ki ez a gyönyörű lány, fiam?-nézett rám.
-Ő itt Abby a barátnőm-nyomott egy puszit az arcomra.
-Örülök, hogy megismerhetem-mosolyogtam rá.
-Ó ugyan-legyintett-Nem vagyok én olyan öreg, nyugodtan tegezz aranyom-simította meg gyenge kezével a karom.
-Édes fiam úgy örülök, hogy bejöttél-nyúlt most Harry kezéért, de ő elhúzódott.
-Ne várj többször-vetette oda Harry.
-Sajnálom! Nagyon, nagyon sajnálom fiam! Nem kerestelek, tudom és már ezerszer megbántam mindent. Ha tehetném visszaforgatnám az időt és minden teljesen más lenne-mondta halkan Drake és könnybe lábadt a szeme.
-Javul az állapotom és ha kiengednek innen esküszöm mindent bepótolunk-szaladt le egy könnycsepp az arcán, majd követte száz. A korához képest az arca fiatalos volt, most viszont meggyötört és fáradt.
-Eddig is megvoltam nélküled, ezután is megleszek-állt fel és az ajtóhoz ment-Gyere Abby-szólt rám mire megsimogattam hideg kezét és oda súgtam.
-Nem lesz semmi baj! Ne add fel!-majd kimentem Harry után, aki egy kórházi széken ült.
-Ez mi volt?-ültem le mellé.
-Sajnálom, de egyszerűen nem tudok rá nézni, beszélgetni vele és úgy csinálni, mintha a gyerekkoromat együtt éltük volna meg, mint a normális apa-fia-remegett meg a hangja.
-Szeret téged-simogattam meg a hátát-Mindennél és mindenkinél jobban.
-Ezt honnan tudod?-nézett rám, majd letörölt egy könnycseppet.
-Láttam a szemében-mosolyogtam biztatóan.
-Hidd el mindennél jobban szeretnék vele jóba lenni, és apaként ránézni de nem megy-sírt.
-Nyugodj meg-simogattam a hátát, mire felém fordult és átölelt. Megtört és most egy biztonságos, erős támaszra van szüksége ugyanúgy, mint az apjának és én mindkettőjüknek megfogom adni ezt a biztonságot.
-Haza menjünk?-bújtam ki az öleléséből, hogy rá tudjak nézni. Sose láttam még ilyen sebezhetőnek.
-Fiam-hallottuk meg Drake hangját. A hang irányába fordultunk. Drake állt a kórterme ajtajában egy szál köntösben és egy járókerettel-Szeretlek-mondta halkan, de mindketten hallottuk-Nagyon szeretlek!
Harry nem mozdult csak nézte az apját
-És arra kérlek, ha már soha többet nem látjuk egymást legalább erre a gyönyörű lányra vigyázz.Legalább őt ne veszítsd el!-nézett rám én pedig csak rámosolyogtam és Harry megsimogatta a hátam. Láttam Harryn, hogy valamin nagyon gondolkozik és talán a "soha" fogalmát ízlelgette. "Soha többet nem látjuk egymást"
Harry pár pillanat múlva elengedett és oda sétált az apjához, majd hosszan és teljes szeretettel átölelték egymást. A nap további részét a kórházban töltöttük Drakkel. Lementünk a társalgóba, kivittük a kertbe levegőzni és Harry és Drake egyfolytában beszélgettek. Nem fogytak ki a beszédtémákból, most mindent megbeszéltek és rendbe raktak mindent. Drake arca estére kipirult és sokkal élettel telibb volt, mint reggelt. Ha így folytatjuk jó úton halad a gyógyulás felé. Este a kórházból nem haza mentünk, hisz ott van Louiska, hanem Harry elvitt egy csodás étterembe.
-Láttad milyen jól nézett ki estére?-kérdeztem meg, mire Harry bólintott és elmosolyodott.
-Láttam és nagyon örülök, de most inkább ne apámról beszélgessünk-nézett rám azzal a gyönyörű zöld szemével. A vacsora végére akkora hasam lett, mint egy terhes kismamának.
-Többet ne hozz ilyen helyre-dőltem hátra a széken.
-Miért?
-Azt akarod, hogy meghízzak?
-Úgy is te lennél a világ legszebb lánya-állt fel az asztaltól és elém jött. Rám adta a kabátomat, mint egy igazi úriember és szembe fordított magával, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Mi lenne ha a ma estét egy szállodában töltenénk?-puszilta meg az ajkam.
-Rendben-egyeztem bele. Beültünk Harry Range Roverjába és elvezetett a szállodáig. Egy öt csillagos, luxus hotelba hozott és ezt még tetőzte, hogy a tetőtéri, elnöki lakosztályba voltunk. Mire megnéztem hol fogunk eltölteni egy estét fájt a lábam.
-Tetszik?-fonta derekam köré a kezét.
-Nagyon szép, de nem sok ez egy kicsit? Nem kell elkényeztetned-simogattam meg az arcát.
-Neked csak a legjobbat. Imádlak!-csókolt meg. Nyelve azonnal utat tört a számba és ledöntött a hatalmas franciaágyra.


3. díj

Sziasztok! Tudom nagyon rég nem jelentkeztem és most sem új résszel jövök, hanem a blogom megkapta a 3. díját:) Aminek nagyon örülök és nagyon szépen köszönöm Bo S. -nak<3


Szabályok:
1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
2. Írj magadról 11 dolgot!
3. Válaszolj 11 kérdésre!
4. Írj 11 kérdést!
5. Küldd tovább 5 embernek!

11 dolog magamról:
1. utálom a telet
2. izgatott vagyok, hogy felvettek-e a kijelölt középiskolába
3. szerintem benne vagyok a világ leglustább emberei között
4. imádom a zenét
5. példaképem Demi Lovato
6. nagyon szeretem Cara Delevingne-t
7. egész nyáron Írországban leszek
8. a nagy álmom, hogy kijussak Amerikába
9. nincs tesóm, viszont van egy kutyusom
10. fotográfus szeretnék lenni
11. minnél hamarabb el akarok tűnni ebből az országból

Válaszok:
1. Álomváros?
New York
2. Miért kezdtél el blogolni?
Most lehet, hogy ciki lesz, de nem emlékszem 
3. Van facebookod?
Van, de nem nagyon használom az ott lévő emberek miatt
4. Hobbid?
Talán az olvasás
5. Tudsz valamilyen hangszeren játszani?
Nem
6. Kedvenc tantárgy?
Kicsengő
7. Szereted az 1D-t? Ki a kedvenced?
Szeretem. Niall és Harry
    8. Kedvenc fagyi íz?
    minden ami gyümölcs ízű
    9. Kedvenc gyerekkori mese?
    Teletabi
     10. 1D vagy Little Mix?
    Mindkettőt szeretem, de ha választani kell akkor inkább az 1D

    Kérdéseim:
    1. Van twittered?
    2. Kedvenc évszak?
    3. Kedvenc előadó?
    4. Szereted az állatokat?
    5. Szerinted melyik a fontosabb a pénz, a boldogság vagy a család?
    6. Hol szeretnél élni?
    7. Kedvenc gyümölcs?
    8. Facebook vagy twitter?
    9. Kül -vagy belföld? 
    10. Miért kezdtél el blogolni?
    11. Szoktad olvasni a blogomat?

    Akiknek küldöm:


    2014. január 30., csütörtök

    33. fejezet

    Meghoztam az új részt. Ne haragudjatok a késésért és hogy ilyen rövid lett, de rengeteg tanulnivalóm és dolgom van. Jó olvasást<3

    Hangos zúgásra keltem. Nem tudtam mi lehet úgyhogy rögtön felültem és szétnéztem. Louis félmeztelenül szárította a haját. Harry fel se kelt a zajra, békésen aludt tovább. Kikeltem az ágyból és kihúztam a konnektorból a hajszárítót.
    -Miért itt és miért most szárítod a hülye hajad?
    -Nem találtam máshol szárítót-vágott hülye fejet.
    -De nem lehetett volna a lenti fürdőben vagy a szobádban zajongani?
    -De harapós reggel a cica-nyávogott(?) majd a hajszárítóval együtt kient a szobából. Puffogva vissza feküdtem Harry mellé aki most ébredezett és nyújtózott.
    -Jó reggelt-adtam gyengéd puszit az ajkára.
    -Gyönyörű vagy-simított ki egy hajtincset az arcomból. Nem tudtam mit mondani így csak mosolyogtam és simogattam a mellkasát.
    -Elmegyünk ma apukádhoz?-néztem fel rá.
    -Igen-bólintott és magára húzott.
    -Imádlak-nyögte két csók között.
    -Hé, cica-tört be az ajtón Louis-Csinálsz egy kis reggelit?
    -Ez nem tud kopogni?-néztem Harryre, aki csak nevetett.
    -A hűtő melletti, legfelső polcon van müzli, a hűtőben meg tej-mondta Harry.
    -Jó étvágyat-nyújtottam ki a nyelvem, mire csak fintorgott egyet.
    -Nektek is-mondta majd maga mögött becsapva az ajtót eltünt.
    -Hol tartottunk?-mosolygott huncutul és magához húzott. Fél perc nem telt el csattanó hang ütötte meg a fülünket.
    -Hagyd, majd feltakarítja-csókolgatta tovább a nyakam, de leszálltam róla.
    -Most komolyan itt hagysz?-nézett rám.
    -Nagyon jó fiúnak kell lenned, hogy leimádkozd rólam a bugyit-mosolyogtam és lementem megnézni ez az idióta mit tört el. A tej kiömölve, tócsaként terült el a konyha padlóján, a tányér pedig a pulton több száz darabra törve.
    -Te biztos, hogy otthonról és nem egy elmegyógyintézetből jöttél?-ültem le egy székre.
    -Hol van a felmosórongy?-kérdezte az én kérdésemet meg sem hallva.
    -Keresd meg-vettem el egy banánt a gyümölcstálból.
    -Harry banánjához még nem tudtál hozzájutni, ezért beéred egy gyümölccsel is, igaz?-vágott vissza azt hiszem a diliházas beszólásom miatt. Oké tehát Abby vs. Louis 1:1
    Louis megkereste a felmosót majd feltakarított mindent mire Harry lejött teljes öltözékben. Jobban szeretem ha csak egy alsónadrág van rajta.
    -Született takarítónő vagy-nevettem Louisra, aki a pultot törölte.
    -Dorombolj odébb cicus! Útban vagy-lökött meg és tovább takarított. Miután abba hagyta leült velünk szembe és komoly lett az arckifejezése.
    -Hé, bongyor-nézett rám.
    -Hullámos, jó?-mutattam a hajamra. Harry csak nevetett és belepuszilt a hullámos hajamba.
    -Ma estére ide hívtam egy lányt-mondta Louis.
    -Értem már-szólaltam meg-Szeretnéd ha felvilágosítanánk a nemi együttlétről-néztem komolyan Louis-ra, de nem sokon múlt, hogy elnevessem magam.
    -Szóval először kezd egy kis előjátékkal...-kezdtem bele, amikor is Louis felállt és kinyitotta a hűtőt, a konyhaszekrényt,a sütőt és mindegyikbe belenézett.
    -Mit keresel?-kérdeztem meg.
    -A poénodat-vágott vissza-Azt akartam mondani, hogy ma estére ide hívtam egy lányt és szeretnék neki főzni valami vacsorát-mondta Louis
    -Szegény-mondtam halkan mire Harry megbökött, hogy maradjak kussba.
    -Szeretném ha kettesben lehetnék vele-nézett ránk.
    -Semmi gond. Abby-vel úgyis elakartunk menni vacsorázni-mondta Harry.
    -Hogyne-dörmögtem majd Louis leöklözött a pasimmal és elindultunk a kórházba Harry apukájához.



    2014. január 25., szombat

    32. fejezet

    Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy előző hétvégén nem hoztam új részt, de felvételi volt meg sok tanulnivaló, félév stb. Most viszont itt az új rész és remélem tetszeni fog:) Jó olvasást!

    Miután Emily bejelentette, hogy Harry lehet AIDS-es másnap elmentünk egy orvoshoz és kiderült, hogy szerencsére nem az. Következő nap korán keltem, mivel ma jönnek haza nagyiék. Felöltöztem, rendbe szedtem magam és kimentem a repülőtérre. Vidáman, boldogan és barnán tértek vissza, aminek nagyon örültem. A nap többi részét is nagyiékkal töltöttem és elmesélték, hogy milyen volt, majd én is meséltem a szilvesztertert, Harryt kihagyva. Úgy beszéltük meg, hogy ma este átmegyek a saját házába és kettesben töltjük az estét, mivel Louis nem lesz otthon. Átöltöztem egy kicsit csinosabb ruhába és oda vezettem.
    -Szia, édesem-húzott be a hidegről, berúgta a lábával az ajtót, két keze közé fogta az arcom és gyengéden megcsókolt. Leültünk a nappaliba és lassan felmelegedtem.
    -Harry?!-néztem rá-Emlékszem, amikor a bárban ott voltál egy lánnyal, aki a féltestvéred?-kérdeztem meg, mire bólintott és kérdőn nézett, hogy mit akarhatok-Azt mondtad, hogy elmeséled majd, mi történt. Vett egy mély levegőt, és hozzákezdett.
    -Nyolc éves voltam, amikor anya és Drake, az apám elváltak. Azóta nem is láttam. Két évvel ezelőtt jelentkezett először, hogy bejelentse van egy 23 éves lánya, Adele. Gyűlölöm az apám. Szó nélkül hagyta ott anyát két rakoncátlan, tizenévessel akik akkor élték a vad korszakukat és utána nem is hallottunk róla ismét semmit. Egy éve találkoztam először Adele-lel, akkor a bárba pedig azért jött, hogy megmondja apám rákos-mesélte közben pedig végig simogatta a combom.
    -Tegnap felhívott Adele. Azt mondta, hogy apám állapota javult, de még mindig kemoterápián van.
    -Melyik kórházban van?-kérdeztem.
    -Itt a belvárosban-vonta meg a vállát.
    -Harry, téged tényleg nem érdekel, hogy az apád halálos beteg?
    -Őt se érdekelte, hogy mi van a gyerekeivel-állt fel és bement a konyhába.
    -Tudom, hogy nem szereted, de most szüksége van rád. Jobban, mint hinnéd-simogattam meg a hátát és leültem egy székre, Harry pedig ivott egy korty vizet-Kérlek legalább egyszer menj be hozzá-kérleltem mire ő sóhajtott egyet.
    -Egyszer, csak egyszer és csak veled vagyok hajlandó bemenni hozzá-jött elém.
    -Ha így szeretnéd, így lesz-álltam fel és átöleltem. Az este többi részében, mintha mi sem történt volna beszélgettünk, nevetgéltünk és főztünk egy kis vacsit. Amikor már felváltva ásítoztunk felmentünk Harry szobájába, ő megágyazott addig én lefürödtem és belebújtam egy bő felsőjébe, majd ő is lefürdött.
    -Bekened a hátam?-jött ki egy szál alsónadrágban és a kezében egy testápolót tartva. Bólintottam, mire huncut mosollyal a kezembe nyomta a testápolót és a hasára feküdt. A feneke és a dereka közti részbe helyezkedtem és először csak masszíroztam.
    -Ahw! Ez isteni-nyögdécselt Harry.
    -Látod mikre vagyok képes?
    -Inkább érezném-morogta.
    -Még nem ismersz eléggé-súgtam halkan a fülébe így teljesen a hátához simultam.
    -Ne kínozz!-szólt rám. A hátára nyomtam egy kis testápolót.
    -Ez hideg-visított fel.
    -Igazán férfias vagy-jegyeztem meg.
    -Bizonyítsak?-kérdezte huncutul és a kezét végigsimogatta a combomon. Felnevettem és a nyakát kezdtem puszilgatni majd a hátát. Hallottam Harry férfias nyögéseit, majd egy mozdulattal maga alá gyűrt és vadul csókolt. Szenvedélyes csókunkat a bejárati ajtó kattanása zavarta meg. Ajkaink elváltak egymástól és hallgatózni kezdtünk.
    -Ki az?-kérdeztem ijedten.
    -Ha nem vetted volna észre épp rajtad fekszem, így gőzöm sincs-nézett le rám. Egyre közelebbről jövő lábdobogást hallottunk majd nyílt az ajtó és felkapcsolódott a lámpa. Ijedtemben felsikítottam, aztán a szemem megszokta a fényt és láttam, hogy csak Harry idióta lakótársa az.
    -ÓÓÓ!-nézett rám, majd Harryre-Megzavartam valamit?-vonogatta a szemöldökét.
    -Nem-szállt le rólam Harry és befeküdt mellém-Épp aludni akartunk.
    -Ja, persze-nevetett-Azért bocsi, hogy még csak le se tudtad vetkőztetni ezt a bombázót-kacsintott és kiment a szobából.
    -Nagy kár-mosolygott Harry majd nyomott egy utolsó csókot a számra és aludtunk.



    2014. január 11., szombat

    31.fejezet

    Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Mostantól egy héten egyszer fogok hozni új részt az pedig hétvégén lesz. Remélem nem baj, de sok tanulni valóm van és ott van még a másik blog is. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! És aki jövőhét szombaton felvételizik, mint én annak sok szerencsét és ügyesek legyetek<3


    Arra keltem, hogy valaki beront a szobába, kihúzza a függönyt és ordibálni kezd.
    -Hol van Niall?-éles hangját rögtön felismertem. Nem akartam, nem bírtam kinyitni a szemem. Az esti buli volt életem legnagyobb bulija, de most kivételesen emlékszek is rá. Valaki mocorogni kezd mellettem az ágyban, átöleli a derekam és magához húz. Tudtam ki az és az ölelésébe feledkezve feküdtem tovább.
    -Abby!-morgott Bella-Nem találjuk Niall-t. Te mikor láttad utoljára?
    -Nem tudom, talán négykor-morogtam és alig vártam, hogy kimenjen a szobából.
    -Harry, te mikor láttad?
    -Kit?-dörmögte a nyakamba és kirázott a hideg.
    -Niall-t-ordított idegesen Bella.
    -Nem emlékszem-kezdte el simogatni a hátam. Bella puffogott egyet aztán kiviharzott a szobából.
    -Na végre-mondta halkan Harry és lágyan megcsókolt. Miután elváltak egymástól ajkaink felültem az ágyon, kicsit vártam, hogy elmúljon a szédülés és lementem a nappaliba. Mindenhol műanyag poharak, a szőnyegbe vörös bor, pezsgő, konfetti. Zayn, Liam és Bella idegesen járkáltak a nappaliban.
    -Meg van már Niall?-túrtam bele a hajamba.
    -Szerinted?-fordult felém idegesen Liam. Benéztem a konyhába, a lenti fürdőbe de mindenhol csak szemét volt, Niall nem. Végül kinéztem a hátsó kertbe nyíló nagy ajtón és beharaptam a szám nehogy hangosan felnevessek.
    -Srácok?! Gyertek ide-intettem erre a kezemmel. Kinéztek az ablakon és meglátták Niall-t ahogy a medencében lévő, felfújható matracon alszik. Kiszaladtunk hozzá és megpróbáltuk felkelteni.
    -Niall!! Kelj fel!-ordított barátnőm, akinek a hangjára még a téli álmot alvó medve is felkelne. Niall annyira megijedt a hirtelen ordítástól, hogy begurult a vízbe. Legalább fel kel. Nem bírtam tovább, kitört belőlem a hangos nevetés. Liam segített kimászni Niallnek a medencéből én pedig addigra már a hasamat fogtam, annyira nevettem. Végül bementünk a házba, Niall vett egy forró zuhanyt, mi pedig elkezdtünk kitakarítani, de előtte felmentem Harry szobájába szólni, hogy jöjjön ő is segíteni.
    -Harry, légyszíves gyere te is takarítani mivel ez a te lakásod és a te bulid volt-mentem az ágyához.
    -Mit kapok cserébe?-fordult felém az ágyon és huncutul mosolygott.
    -Egy puszit-nyomtam a szájára egy cuppanóst, de ő megfogta a derekam és magára rántva csókká alakította a puszit.
    -Hmm...szeretlek-nyomott egy utolsó csókot a számra. Végül rávettem, hogy jöjjön le takarítani így 3 óra alatt végeztünk a ház kitakarításával. A nap többi részében pihentünk és filmet néztünk. Bella épp összedobott nekünk egy kis salátát, amikor csöngettek. Harry kinyitotta, és egy srác állt az ajtóban. Köszöntek egymásnak, majd öklöztek egyet és beljebb hívta.
    -Srácok ő itt Louis az egyik legjobb haverom-mutatta be az ismeretlen fiúcskát.
    -Szia-hangzott mindenkitől az üdvözlés.
    -Mi járatban erre, haver?-ült vissza mellém Harry és az ölébe rakta a lábam.
    -Nos...egy kis gondom akadt-vakarta meg a tarkóját.
    -Miféle gond?-kérdezte Harry.
    -Lakás probléma. Kirúgtak a munkahelyemről így nem tudom fizetni azt a nagy lakást.
    -Maradj itt-mondta határozottan Harry én pedig kérdőn néztem rá, mire csak nyomott egy puszit az orromra.
    -Költözz ide amíg nem találsz egy másik munkát-mondta mosolyogva Harry.
    -Köszönöm-hálálkodott azt hiszem Louis. Este mindenki hazament, már én is vettem a kabátom, amikor Harry hátulról átölelt.
    -Eljössz velem randizni?-suttogta a fülembe. Szembe fordultam vele és kérdőn néztem rá.
    -Tudtommal még nem randiztunk-nézett rám furán.
    -Mikor?-kérdeztem.
    -Most!
    -Rendben-csókoltam meg. Felmentem Harry szobájába készülődni, amikor hallottam, hogy csöngettek. Miután elkészültem lementem a nappaliba, de amit ott láttam, nem tudtam feldolgozni. Emily ült a kanapén Harry mellett.
    -Szia, Emily-morogtam, hogy észrevegyenek.
    -Most már itt van Abby is, mondhatod miért jöttél-mordult az ex barátnőjére Harry.
    -Azt szeretném kérdezni Harry, hogy öhmm...hány lánnyal feküdtél le utánam?-nézett a földre Emily.
    -Mi van?-meredt pislogás nélkül Harry Emilyre.
    -Fontos lenne tudnom-birizgálta a kezét.
    -Mi közöd van hozzá, hogy lánnyal voltam utánad?
    -Nagyon nagy gázban vagyok-mondta halkan Emily-És valószínűleg te is.
    -Mond már miért jöttél ide-vette hangosabbra a hangját Harry.
    -Harry... én AIDS-es vagyok-nyögte ki, én pedig leültem egy székre, mert remegni kezdett a lábam.
    -Mi?
    -Valószínű, hogy az exem fertőzött meg és ugye utána lefeküdtem veled is...elég sokszor-mondta Emily.







    2014. január 6., hétfő

    Új blog

    Most nem új részt hozok, bocsi. Szerintem pénteken vagy szombaton hozom a következő részt. Örülnék ha meglesnétek a másik blogomat amit most kezdtem: http://truthandliesinfrance.blogspot.hu/ Remélem ez is tetszeni fog nektek:) Nem sokára ott is hozom az első fejezetet addig is kitartást a sulihoz. <3

    2014. január 5., vasárnap

    30.fejezet

    Boldog új évet mindenkinek! Remélem megünnepeltétek az új évet:)  Meghoztam a 30. részt, jó olvasást és remélem hagytok egy kis komit magatok után.

    Karácsony után olyan hamar elszaladt az a pár nap az évből, hogy már azon kaptam magam, hogy nagyiék gépe felszállt és másnap már szilveszter is van. Harry dél körül küldött egy üzenetet, hogy 5-kor kezdődik a buli nála. Lezuhanyoztam, felvettem a Harrytől kapott ruhát, minimálisan begöndörítettem a hajam, felvettem a Bellától kapott cipőt ami pontosan illik a ruhához. Kis smink és már indulhattam is. Az előszobában levettem a kabátom Harry meg lefagyott.
    -Gyönyörű vagy-jött elém és a derekamnál átölelt. Még mondani akart valamit, de Liam jött ki hozzánk. Harry gyorsan elengedett és zavartan nézett Liamre, ő pedig ránk. Pár pillanatig csendben néztük egymást, majd meguntam és inkább bementem a konyhába ahol Niall tömte a pofáját az asztalra kitett szendvicsekkel.
    -Jó a ruhád, Abs-motyogott teli szájjal aztán mosolygott és így pár morzsa kiesett a szájából. Töltöttem egy piros, műanyag pohárba alkoholt magamnak amit azonnal le is csaptam. Harryék a konyhába már Bella és Zayn társaságában jöttek be. Később jött még pár ember akik Harry barátai lehetettek, de akkor én már a harmadik pohárt töltöttem tele.
    -Ne igyál sokat-jött a hátam mögül Harry mély, dörmögő hangja-Nem fogsz emlékezni az éjfélre-a teste a hátamhoz feszült, oldalra lökte a hajam így hozzáfért a tarkómhoz amit megpuszilt. Az egész testem átjárta a hideg és egyben a meleg.
    -Harry-fordultam meg-Nem hívtad meg a kiszemeltedet?-kérdeztem meg, hisz nem úgy tűnt, mintha itt lenne.
    -Meghívtam.
    -Tényleg? Hol van?-mutattam lelkesedést, de belül millió darabra tört a szívem.
    -Itt áll előttem-suttogta.
    -Mennyit ittál?-húztam össze a szemem.
    -Te vagy az Abby-fogta meg a kezem-Szerelmes vagyok beléd-mondta halkan én pedig lefagytam-Amikor a szüleid temetésén legelőször megláttalak már akkor megfogott benned valami, de nem tulajdonítottam neki nagy felhajtást. Viszont amikor összejöttél Joshal legszívesebben összetörtem volna a pofáját, hogy az övé vagy és nem az enyém. Ő csókolgatott és nem én. Mivel Emily is megcsalt, így a folytonos dugásba fojtottam bánatom, de ezzel csak még jobban eltaszítottalak magamtól. Amikor a tetkószalonban megtudtam, hogy Josh elment Amerikába felrebbent bennem a remény halvány sugara hátha eljött az én időm. Abbahagytam a szexet, és minden erőmmel azt szerveztem, hogy a szülinapi bulid tökéletesen legyen, és megbocsájts. Még Josht is meghívtam-horkant fel. El akartam futni, de a lábaim nem mozdultak.-Amikor újra barátok lettünk még szomorúbb lettem hisz nem a kibaszott barátod akartam lenne. Karácsonykor pedig Liam felhozta amikor nem voltál a lakásodon, hogy Amerikába utaztál Josh-hoz-beletúrt dús hajába és vett egy mély levegőt mielőtt folytatta-Azt hittem tényleg elmentél és olyan ideges lettem, hogy kettétörtem a nappaliban lévő dohányzóasztalt Belláék szeme láttára. Vettem egy újat, ne aggódj! Nekik már akkor leesett, hogy totál beléd zúgtam-fújta ki a benn tartott levegőt. Pislogás nélkül néztem a szemébe, amikor betoppant Bella.
    -Császtok!-intett aztán hirtelen komorrá vált az arca-Ugye most megzavartam valami fontosat?-lépdelt hátrafelé, de Harry elengedett és kiszaladt a konyhából.
    -Abby-rázta kezét a fejem előtt-Abby! Jól vagy?
    -Sokkot kaptam-nyögtem ki-Innom kell-indultam a pult felé és megittam a már kitöltött italom majd ittam még egyet és még egyet. Bella egyedül hagyott a konyhában, de nem sokáig hisz Liam jött be.
    -Szerinted szerelmes vagyok?-tértem azonnal a lényegre. Szerintem azt hitte totál részeg vagyok.
    -Ezt csak te tudhatod-mosolygott óvatosan-Viszont-emelte fel a mutatóujját-Senki nem vak. Mindenki látja, hogy néztek egymásra. Egy biztos, akik csak barátok nem így néznek a másikra-kacsintott. Eddig is motoszkált az agyam mélyebb részében egy furcsa érzés Harry iránt, de most már előre jött és tudtam is mi az.
    -Hol van Harry?
    -A fenti mosdóban-mutatott arra. Harryhez akartam menni most azonnal, és mindent megbeszélni, de amint kiléptem a konyhából Niall húzott a nappaliba.
    -5 perc és éjfél-ordított a zene miatt. 4 perc elteltével a zene lehalkult, Bella felállt a kanapéra és a TV-n lévő órát nézte.
    -Tíz-ordított torka szakadtából barátnőm. Olyan erősen szorítottam a poharam, hogy fájtak az ujjaim.
    -Tizenegy-üvöltött valami elmebeteg jobb oldalról.
    -Idióta-üvöltött vissza Zayn.
    -Nyolc!
    -Hét!
    -Hat!
    -Öt!
    -Négy!
    -Három!
    -Kettő!-valaki elkapott a karomnál fogva, a pohár pedig kiesett a kezemből a tartalma pedig szétfojt a parkettán.
    -Egy!-suttogta Harry aztán mindenki megőrült és nagy hangzavar lett, de már nem hallottam semmit, csak Harryt. Halk lélegzetvételét, ahogy magához húzott, ajkát ahogy szenvedélyesen az enyémre szorult, sóhaját ahogy számat még szorosabban rátapasztottam. Átölelte derekamat és ezúttal én sóhajtottam fel. Szívem hevesen vert miközben hajába túrtam amit már olyan régóta meg akartam tenni. Szédültem és szívem mintha felrobbant volna a mellkasomban. A világon semmi más nem lehet ilyen hihetetlenül jó. Még a csoki sem! Ahogyan csókol valami eszméletlen. Leírhatatlan. Elmondhatatlan. Szavakba nem lehet foglalni. Elhúzódott és mély lélegzetet vett, hogy összeszedje magát. A hajamba túrt és homlokát az enyémhez érintette.
    -Szeretlek-suttogtam kifulladva. Tényleg kimondtam. Felszabadító érzés volt.
    -Boldog új évet-visszahúzott a szájához és mégjobban belém feledkezve csókolt. Minden sejtem a csókjára szomjazott. A csoport többi tagja mindenkinek boldog új évet kívánt, aztán Bella felkiáltott.
    -Tűzijáték-elváltak ajkaink és körül néztem. Bella büszkén, Liam boldogan, Niall meglepetten és boldogan, Zayn pedig részegen mosolygott ránk.
    -Épp itt volt már az ideje-mondta Liam és hátba veregette Harryt aki gyönyörűen mosolygott rám. Felvettük a kabátokat és kisiettünk a kertbe. Harry hátulról átölelt és így néztük a szép tűzijátékot. Miután vége lett mindenki sietett vissza a házba a hideg miatt. Zayn feltekerte a hangerőt és őrült buli vette kezdetét.
    -Most pedig rúgjunk be-nevetett Harry és behúzott a konyhába. Miután megittam a hatodik pohár italomat is Harry felültetett a pultra. Lábamat dereka köré fontam, kezemmel átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam. Keze bejárta az egész testem, én pedig elmondhatatlanul boldog voltam. Jól kezdődik az év. Reggel hét óráig meg se állt a buli, végig táncoltunk és buliztunk.